Nemzetközi labdarúgás

Nyitómeccs: "50 ezer lengyel előtt kell játszanunk, nem lesz egyszerű" – beharangozó

""
 
A nyitómeccs előtt a két szövetségi kapitány és játékosok is nyilatkoztak az uefa.com-nak.
 
Francziszek Smuda, lengyel szövetségi kapitány:
 
"Úton-útfélen érezzük a szurkolóink szeretetét, ez nagyon jó érzés, és remélem, kitart a torna végéig. A fontos meccsek előtt szokott problémám lenni az alvással, de a csapatom meggyőzött arról, hogy bízhatok bennük. Az utóbbi két évben, mióta együtt dolgozunk, minden nap tanúbizonyságot tesznek erről és remélem, együtt elérhetjük azt, amire vágyunk. A nyitómeccsek gyakran hoznak döntetlent. Ha mi netán ikszelnénk ma, az azt jelenti, továbbra is versenyben maradtunk. A görögök remekül védekeznek, nagy kihívás lesz feltörni őket."
 
Ludovic Obraniak:
 
"Sokat jelent, hogy lengyel színekben futballozhatok. Elsősorban büszkeséget, hiszen a nagyapám itt élt. Igaz, hogy a kommunikáció nagyon fontos, és bár nem beszélek folyékonyan lengyelül, mindent megteszek azért, hogy minél többet és jobban tudjak kommunikálni a társakkal. A hangulat soha ilyen jó nem volt a keretben az elmúlt két évben, mindannyian az Eb-re fókuszálunk. Jó csapat vagyunk, de nem tartozunk jelenleg Európa legjobbjai közé. Vannak ezen a tornán nálunk jobb csapatok, de rengeteget számít, hogy teljes szívből játszunk. Ha mindent kiadunk magunkból, a szurkolók értékelni fogják, és az eredmény nem fog számítani, örülni fognak annak, amit elértünk."
 
Fernando Santos, görög szövetségi kapitány:
 
"Azt gondolom, ennél a csapatnál a védekezés lesz a siker kulcsa, de a támadás és a védekezés egyformán fontos. Ha csak a védekezést preferálnánk, nem lehetnénk itt. A lengyel egy erős csapat kiváló játékosokkal. Elég, ha csak megemlítem, hogy három játékosuk a német bajnokot erősíti. Lengyelország ellen játsszuk az Eb nyitómeccsét a saját közönségük előtt, de Jorgosz Karagunisz és Kosztasz Katszuranisz megtapasztalta már ezt, tudják, mi a dolguk. Egy nagyon agresszív ellenfélre számítunk, szóval nekünk is jól kell játszanunk. Ha elég erősek leszünk és a szívünk is a helyén lesz, lehet esélyünk."
 
Jorgosz Karagunisz:
 
"Nem szabad elfelednünk, hogy 50 ezer lengyel szurkoló előtt kell pályára lépnünk, ami nem lesz egyszerű, de hiszünk a csapatunk erejében. Tudjuk, hogy egész Görögország nézi majd a meccsünket, és azt várja tőlünk, hogy boldoggá tegyük őket. Amit tehetünk, hogy megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani."
 
A Lengyelország-Görögország mérkőzést a sport365.hu 18 órától élőben közvetíti!